everything about our sexy Robert Pattinson
mr pattz


Egyszer volt, hol nem volt.. a történet 1986. május 13-án kezdődött és azóta is tart. Május 13-án, egy keddi napon Londonban megszületett Claire és Richard harmadik gyermekeként egy fiú, aki a Robert Douglas Thomas Pattinson nevet kapta. Rob fiatal korában már belekóstolt a művészetekbe, hiszen 3 évesen zongorázni, 5 évesen pedig gitározni tanult. 12 éves korában modellkedni kezdett, később belevágott a színészetbe. Első nagyobb szerepe a Ring of the Nibelungs című filmben volt, majd 2005-ben megkapta Cedric Diggory szerepét a Harry Potter 4. részében. A nagy áttörést a Twilight Saga filmek hozták meg neki, amelyekből hamarosan mozikba kerül a negyedik rész. A történetének koránt sincs vége, hiszen nem tudhatni mit hoz a jövő. Több?

 
navigáció

  Rob Pattinson
  Multimédia
  Galéria
  Főoldal

 
chatelde

Ez a hely nem hirdetésre való, ha azért jöttél, keress más helyet. Ne szidd Robot, ne szidd a többi látogatót és ne szidj engem se. Cserét nyugodtan kérhetsz, de az oldalon csak és kizárólag elit csere van. Ne írj más nevében sem, mert az IP címed alapján rá fogok jönni. Ha mindezt betartod, nem foglak kitiltani. Jó csevegést!

 

 
elitek


Lehet jelentkezni, 50% esélye van, hogy elfogadom.
Jön: debbyNikoteen, sienna, Natália, Tia, Satanka,
Alice&Tia&ReniJuni, Gellcsi, Emma

 
munkálatok

Bel Ami
Szerep: Georges Duroy
Megjelenés (US): 2012.05.04.
Megjelenés (HU): 2012.07.12.
Státusz: kész
IMDb ; Képek ; Előzetes

Cosmopolis
Szerep: Eric Packer
Megjelenés (US): 2012.08.17.
Megjelenés (HU): 2012.05.31.
Státusz: utómunkálatok
IMDb ; Képek ; Előzetes

The Twilight Saga: Breaking Dawn II.
Szerep: Edward Cullen
Megjelenés (US): 2012.11.16.
Megjelenés (HU): 2012.11.15.
Státusz: utómunkálatok
IMDb ; Képek ; Előzetes

 
információk

Szerkesztő: zsófee
Nyitás: 2011.07.25.
Design: harmadik by zsófee
Téma: Robert Pattinson
Host: G-Portál & OKhost
Elérhetőség: e-levél
Online látogatók:  ember

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
mi a helyzet Rob?

Hamarosan...

Újult erővel keddtől újra él a lap!

2012.06.14. 16:18, zsófee

Alkonyat: Hajnalhasadás II. rész előzetesének előzetese

Már egy ideje kering a neten a II. rész előzetésenek előzetese és végre felkerült HD minőségben. Rövid, de lessétek meg!

2012.03.26. 20:07, zsófee

Kristennel a Roissy reptéren

Március 7-én a párizsi reptéren fotózták le őket.

   

2012.03.10. 13:23, zsófee

Harmadik kinézet

Még augusztusban cseréltem le itt utoljára a dizájnt, úgyhogy itt volt az ideje. Jó kezdetnek tűnik, hogy újítottam, vagyis nem teljes az újítás, hiszen az alap teljesen ugyan az maradt. Remélem nem bánjátok, de szerintem még mindig egyedi. Várom az észrevételeket, véleményeket! Ó és mielőtt elfelejtem: a galéria folyamatosan frissül, töltöm fel visszamenőleg a képeket, érdemes néha benézni!

2012.03.04. 11:30, zsófee

Párizsban

Tegnap már Párizsban fotózták le, ahova Kristen után ment, hiszen ő már néhány napja ott tartózkodik.

   

2012.03.04. 11:13, zsófee

New Yorkban sétált

Utazása előtt New York utcáin sétált március 2-án.

   

2012.03.04. 11:11, zsófee

New Yorkban vásárolt

A tavasz beköszöntével New Yorkban vásárolgatott március első napján.

   

2012.03.04. 11:04, zsófee

Robert Pattinson túl öreg Edwardhoz

forrás: starity.hu

2008-ban nagy hírnévre tett szert a brit színész, aki megkapta Edward Cullen szerepét a Twilight-filmekben, és három éven keresztül ő viselte a Legszexibb pasi a Földön címet.

A New Moon, Eclipse és a Breaking Dawn: Part 1 hatalmas sikert aratott a fiatalok körében, ám a rajongóknak egy rossz hírrel is meg kell birkózniuk, a Twilight-filmek utolsó része, a Hajnalhasadás: 2. rész a 2012-es év novemberi hónapjában kerül bemutatásra.

Nemrég Hollywood producerei felkeresték a Twilight megálmodóját, Stephanie Meyert, és megkérték, hogy írjon egy újabb forgatókönyvet. Ha az írónő elfogadja a felkérést, a producerek megígérik, hogy támogatni fogják, és megfilmesítik a könyvet.

Robert nemrég azt, mondta, hogy őt már nem érdekelné egy újabb Twilight-film: „Kíváncsi vagyok, hogy mit írna Stephenie, de én azt hiszem, hogy már túl öreg lennék. Már most túl öreg vagyok erre a szerepre” – mondta Edward Cullen megformálója.

2012.03.03. 16:09, zsófee

Alkonyat: Hajnalhasadás I. rész előzetes

Kötelező megnézni, nagyon üt!

2011.09.14. 13:27, zsófee

Londonban

Tegnapelőtt London utcáin kapták lencsevégre. Végre készülnek képek, már régóta alig látni valamit.

   

2011.09.11. 15:38, zsófee
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

                                                                   


ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen