everything about our sexy Robert Pattinson
mr pattz


Egyszer volt, hol nem volt.. a történet 1986. május 13-án kezdődött és azóta is tart. Május 13-án, egy keddi napon Londonban megszületett Claire és Richard harmadik gyermekeként egy fiú, aki a Robert Douglas Thomas Pattinson nevet kapta. Rob fiatal korában már belekóstolt a művészetekbe, hiszen 3 évesen zongorázni, 5 évesen pedig gitározni tanult. 12 éves korában modellkedni kezdett, később belevágott a színészetbe. Első nagyobb szerepe a Ring of the Nibelungs című filmben volt, majd 2005-ben megkapta Cedric Diggory szerepét a Harry Potter 4. részében. A nagy áttörést a Twilight Saga filmek hozták meg neki, amelyekből hamarosan mozikba kerül a negyedik rész. A történetének koránt sincs vége, hiszen nem tudhatni mit hoz a jövő. Több?

 
navigáció

  Rob Pattinson
  Multimédia
  Galéria
  Főoldal

 
chatelde

Ez a hely nem hirdetésre való, ha azért jöttél, keress más helyet. Ne szidd Robot, ne szidd a többi látogatót és ne szidj engem se. Cserét nyugodtan kérhetsz, de az oldalon csak és kizárólag elit csere van. Ne írj más nevében sem, mert az IP címed alapján rá fogok jönni. Ha mindezt betartod, nem foglak kitiltani. Jó csevegést!

 

 
elitek


Lehet jelentkezni, 50% esélye van, hogy elfogadom.
Jön: debbyNikoteen, sienna, Natália, Tia, Satanka,
Alice&Tia&ReniJuni, Gellcsi, Emma

 
munkálatok

Bel Ami
Szerep: Georges Duroy
Megjelenés (US): 2012.05.04.
Megjelenés (HU): 2012.07.12.
Státusz: kész
IMDb ; Képek ; Előzetes

Cosmopolis
Szerep: Eric Packer
Megjelenés (US): 2012.08.17.
Megjelenés (HU): 2012.05.31.
Státusz: utómunkálatok
IMDb ; Képek ; Előzetes

The Twilight Saga: Breaking Dawn II.
Szerep: Edward Cullen
Megjelenés (US): 2012.11.16.
Megjelenés (HU): 2012.11.15.
Státusz: utómunkálatok
IMDb ; Képek ; Előzetes

 
információk

Szerkesztő: zsófee
Nyitás: 2011.07.25.
Design: harmadik by zsófee
Téma: Robert Pattinson
Host: G-Portál & OKhost
Elérhetőség: e-levél
Online látogatók:  ember

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
mi a helyzet Rob?

New Yorkban sétált

Utazása előtt New York utcáin sétált március 2-án.

   

2012.03.04. 11:11, zsófee Vissza a bloghoz
 

                                                                   


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.