everything about our sexy Robert Pattinson
mr pattz


Egyszer volt, hol nem volt.. a történet 1986. május 13-án kezdődött és azóta is tart. Május 13-án, egy keddi napon Londonban megszületett Claire és Richard harmadik gyermekeként egy fiú, aki a Robert Douglas Thomas Pattinson nevet kapta. Rob fiatal korában már belekóstolt a művészetekbe, hiszen 3 évesen zongorázni, 5 évesen pedig gitározni tanult. 12 éves korában modellkedni kezdett, később belevágott a színészetbe. Első nagyobb szerepe a Ring of the Nibelungs című filmben volt, majd 2005-ben megkapta Cedric Diggory szerepét a Harry Potter 4. részében. A nagy áttörést a Twilight Saga filmek hozták meg neki, amelyekből hamarosan mozikba kerül a negyedik rész. A történetének koránt sincs vége, hiszen nem tudhatni mit hoz a jövő. Több?

 
navigáció

  Rob Pattinson
  Multimédia
  Galéria
  Főoldal

 
chatelde

Ez a hely nem hirdetésre való, ha azért jöttél, keress más helyet. Ne szidd Robot, ne szidd a többi látogatót és ne szidj engem se. Cserét nyugodtan kérhetsz, de az oldalon csak és kizárólag elit csere van. Ne írj más nevében sem, mert az IP címed alapján rá fogok jönni. Ha mindezt betartod, nem foglak kitiltani. Jó csevegést!

 

 
elitek


Lehet jelentkezni, 50% esélye van, hogy elfogadom.
Jön: debbyNikoteen, sienna, Natália, Tia, Satanka,
Alice&Tia&ReniJuni, Gellcsi, Emma

 
munkálatok

Bel Ami
Szerep: Georges Duroy
Megjelenés (US): 2012.05.04.
Megjelenés (HU): 2012.07.12.
Státusz: kész
IMDb ; Képek ; Előzetes

Cosmopolis
Szerep: Eric Packer
Megjelenés (US): 2012.08.17.
Megjelenés (HU): 2012.05.31.
Státusz: utómunkálatok
IMDb ; Képek ; Előzetes

The Twilight Saga: Breaking Dawn II.
Szerep: Edward Cullen
Megjelenés (US): 2012.11.16.
Megjelenés (HU): 2012.11.15.
Státusz: utómunkálatok
IMDb ; Képek ; Előzetes

 
információk

Szerkesztő: zsófee
Nyitás: 2011.07.25.
Design: harmadik by zsófee
Téma: Robert Pattinson
Host: G-Portál & OKhost
Elérhetőség: e-levél
Online látogatók:  ember

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
mi a helyzet Rob?

Cosmopolis forgatási képek

Feltöltöttem ma a galériába 582 db forgatási képet, mely a Cosmopolis című filmhez tartozik. A film 2012-ben fog a mozikba kerülni.

   

2011.07.29. 20:48, zsófee

Idei paparazzi képek

A mai nap során hat albumnyi idei lesifotót töltöttem fel a galériába, ezzel több, mint 100 képpel bővült. Remélem megnézitek, én nagyon szeretem nézegetni ezeket a képeket, főleg Rob iszonyatosan jó stílusa miatt.

   

2011.07.28. 22:25, zsófee

Robert "abszolút sármos és elragadó"

Kristin Scott Thomas (51) határozottan Team Edward – derül ki az USA Today interjújából. Kristin együtt játszik Robbal a Bel Ami című filmben, ezért az interjú során róla is kérdeztek.

Mesélj arról, hogy milyen volt együtt dolgozni Robert Pattinsonnal a Bel Amiben.
– (Nevet) Ő abszolút sármos és elragadó, és jól áll neki a cilinder.

2011.07.28. 16:45, zsófee

Teen Choice Awards 2011

Augusztus 7-én újra megrendezésre kerül a TCA, melyen természetesen Robert és filmjei is jelölve vannak. Még lehet szavazni, ezzel a bejegyzéssel pedig erre szeretnélek titeket buzdítani. Összeszedtem, hogy melyik kategóriákban lett jelölve, így megkönnyítve a dolgotokat.

Legjobb dráma
Water For Elephants
The Roommate
Limitless
Soul Surfer
Black Swan
 
Legjobb színész dráma kategóriában
Bradley Cooper – Limitless
Cam Gigandet – The Roommate
Jesse Eisenberg – The Social Network
Robert Pattinson – Water For Elephants
Shia LaBeouf – Wall Street 2: Money Never Sleeps
 
Legjobb sci-fi vagy fantasy
Super 8
X-Men: First Class
The Twilight Saga: Eclipse
Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 1
Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides
 
Legjobb sci-fi-/fantasyszínész
Robert Pattinson – The Twilight Saga: Eclipse
Ryan Reynolds – Green Lantern
Daniel Radcliffe – Harry Potter and The Deathly Hallows: Part 1
Taylor Lautner – The Twilight Saga: Eclipse
Johnny Depp – Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides
 
Legjobb csók
Kristen Stewart és Robert Pattinson – The Twilight Saga: Eclipse
Kristen Stewart és Taylor Lautner – The Twilight Saga: Eclipse
Emma Watson és Daniel Radcliffe – Harry Potter and The Deathly Hallows: Part 1
Alex Pettyfer és Vanessa Hudgens – Beastly
Mila Kunis és Natalie Portman – Black Swan
 
Legszexibb férfi
Justin Bieber
Joe Jonas
Taylor Lautner
Robert Pattinson
Ian Somerhalder
 
Legjobb vámpír
Ian Somerhalder
Paul Wesley
Robert Pattinson
Nina Dobrev
Nikki Reed
Alexander Skarsgård

Ha a szavazás mellett döntötök, kattintsatok ide, regisztráljatok és szavazzatok. Szavazásra fel! ;)
2011.07.28. 12:09, zsófee

2005-ös, 2006-os események

Folyamatosan bővítem a galériát, természetesen töltök fel évekkel ezelőtti eseményeken készült képeket. Most is ilyeneket hozok nektek, mégpedig a 2005-ös és a 2006-os évből. 2005-ből a House of Wax és a The Dukes of Hazzard londoni premieren készült képeket töltöttem fel, 2006-ból pedig a The Exceptional Youth Exhibition gálamegnyitóján készült képet töltöttem fel. A képekre kattintva az események kategóriához juttok el, de ha a fent linkelt évszámokra kattintotok, akkor az az évi eseményekhez ;)

   

2011.07.28. 11:48, zsófee

Emlékezz rám kivágott képek

Tegnap gyorsan feltöltöttem a galériába a Remember Me kivágott képeit. A képek HD minőségű videóból lettek kivágva, magyarul nagy méretűek. Kiválogattam, csak olyan képek vannak fent, amelyeken Rob van. Jó nézelődést!

   

2011.07.28. 11:25, zsófee

Kutyasétáltatás

Nem szeretnék mentegetőzni, hogy eddig miért nem hoztam semmi frisst, sajnos így alakult, a galéria kicseszett velem, no meg az áramszünetek. De most itt vagyok, van galéria is már, debby-nek hála. A galériáról tudni kell, hogy már találhatóak benne képek, a régi Robertes lapunkhoz tartozott, most megkaptam. Folyamatosan töltöm fel a kimaradt és a nagyobb méretű képeket. Friss képekként feltöltöttem egy kutyasétáltatós paparazzi képsorozatot. 19-én barátjával, Tommal és az édes Macival (Bear) sétáltak Kaliforniában.

   

2011.07.27. 23:38, zsófee

Kinyit az oldal!

Üdvözlök mindenkit a robert-pattinson.gpn, a legújabb Robert Pattinsonnal foglalkozó lapon. Rólam tudni kell, hogy már volt szerencsém belekóstolni ebbe a témába, mert volt Robról lapom. Úgy döntöttem, hogy újra megpróbálkozom és ez lett a próbálkozásom gyümölcse. Jelenleg nem sok minden található az oldalon, de igyekszem. Inkább a friss hírekre, képekre fogok koncentrálni, a tartalom háttérbe fog szorulni. A galéria is elkészült már, de még nem publikus. Várom a véleményeket és az ehhez hasonló hozzászólásokat! xx, zsófee

2011.07.25. 15:48, zsófee
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

                                                                   


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.